Amint besötétedett el kezdte várni. Tett, vett a konyhában, de leginkább fülelt. A vacsora után elmosott tányérokra, az asztalkendőre, a sótartóban a darabos só szemcsékre, a tűzhelyről félrevett bordó lábosra, a lábosban a csirke mellehúsára árnyak, vastag, alvadt lilás fekete árnyak telepedtek: félelmei. Hallja, amint dobog a szíve.
Jöhetne már. Ha eddig nem jött, kétségtelenül: részeg. Most már csak az a kérdés mennyire részeg? Még egyszer, századszorra ránéz az órára: fél tizenegy. Teljesen besötétedett. A kicsi biciklije kivilágítatlan, bármi történhet az úton.
Az egyik ismerőse férjét a gyár kapuja előtt, a gyalogátjárón ütötte el az autó. A jó emberek így járnak, egy este, vagy reggel elmennek otthonról, és aztán haza sem jönnek többet, hozzák őket, kihűlve, fennakadt szemekkel, mintha épp elcsodálkoznának azon: milyen könnyű az elviselhetetlen elmúlás.
De a rossz pénz nem vész el. Nincs neki ilyen szerencséje, hogy holtan hozzák haza.
Nem ez az első alkalom, amikor inkább meredten látná, mintsem részegen, s mégis megborzongott a gondolattól. Újra és újra végigfutott a hideg a háta közepén, amint elképzelte holtan. A halottak ökle ernyedt. Nehéz volna, nagyon nehéz, pityókát enne héjában, de nyugodt volna, nem kellene, lesse, mikor állít már haza. Nem kellene százszor, kitegye a lelkét, és úgy kérlelje Árpi, ne igyál.
Fülel. Tücsök ciripel, vagy léptek nesze? Összerándult: az utcaajtó csapódott. Majd tisztán hallatszódtak a lépései a kockakövön. Hallotta, amint a falnak támasztotta a biciklijét majd, zsupsz, valami nagyot esett. Talán ő, talán a bicikli?
Kilincsel és belép. Nyomja az ajtó, bukna előre, de megkapaszkodik a legelső székbe. Leül, vagy inkább rogyik. Megakad a szeme a bordó lábosban kavargató feleségén. Amaz háta közepén érzi, hogy nézik: felnéz, összeakad a szemük.
Tégy, hogy egyek – mondja a megérkezett.
Tesz. Egy, kettő, három fakanálnyi mártást, meg a csirkemellet. A lapítóra teszi a kenyeret. Megszegi, majd visszahúzódik a tűzhely mellé. Nem néz semerre, csak magába: nem olyan könnyű meghalni.
Hallja, ahogy a másik csámcsog.
Él.