Posts filed under ‘Uncategorized’
PROUST-KÉRDŐIV
1. Mikor nevettél utoljára úgy igazán, teljes szívből?
-. Tegnap
2. Mikor sírtál utoljára?
-. Tavaly
3. Min tudsz igazán felháborodni?
-. Igazságtalanságon
4. Minek tudsz leginkább örülni?
-. Őszinte bátorításnak
5. Mi az, ami a legjobban elkeserít?
-. Mikor nem értékelik munkámat
6. Mi a kedvenc színed?
-. Zöld
7. Mi a kedvenc ételed?
-. Póréhagymás rántotta
8. Mi a kedvenc italod?
-. Vörösbor
9. Ki a kedvenc festőd?
-. Henri Matisse
10. Ki a kedvenc zeneszerződ (zenész, együttes)?
-. Chopin
11. Ki a kedvenc íród, költőd?
-. Matsuo Basho
12. Ki a kedvenc filmrendeződ?
-. Nincs
13. Mi az a hiba, amiért leginkább elnéző tudsz lenni?
-. Késés
14. Mi az a hiba, amit nem tudsz megbocsátani?
-. Kétlakiság
15. Kivel nem szeretnél találkozni a szaunában?
-. A főnökömmel
16. Kivel békülnél ki a legszívesebben?
-. A testéremmel
17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodálsz?
-. Kleopátra
18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvetsz?
-. Hitler
19. Kit vagy kiket tartsz hősnek a mindennapi életben?
-. Tűzoltókat
20. Melyek szerinted egy férfi legfontosabb tulajdonságai?
-. Megbízhatóság
21. Melyek szerinted egy nő legfontosabb tulajdonságai?
-. Türelmesség
22. Mit tartasz a legfontosabb erényednek?
-. Betartom az adott szavam
23. Mit tartasz a legnagyobb hiányosságodnak?
-. Képtelen vagyok befejezni dolgokat
24. Mi az, amitől a legjobban félsz?
-. Áramütés
25. Hol élnél a legszívesebben?
-. India, Kerala
26. Hogyan képzeled el a földi boldogságot?
-. Tengerparton egy kis házikóban, párommal, sok könyvvel
27. Történt-e az életedben igazi csoda, amire nem számítottál?
-. Nem
28. Miben vagy kiben hiszel?
-. Önmagamban
29. Milyen sírfeliratot látnál szívesen a sírkövödön?
-. Semmilyent. Hamvaszttatnám földi maradványaim.
30. Ha visszamehetnál a múltba egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választanád?
-. Nem szeretnék visszamenni a múltba
31. Ha előre mehetnél a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választanád?
-. 4000.
32. Mit kívánnál a jótündértől?
-. Egy olyan munkahelyet, ahol azt csináljam, amit szeretek
33. Kinek a sorsára cserélnéd el az életed?
-. Senkiére.
Add comment January 28, 2008
Böjt – jobb kormányzás érdekében
Egy indiai cyber-ismerősöm január 15.-től egy jobb, szegény ember centrikusabb kormányzás érdekében korlátlan időtartalmú böjtölésbe kezd.
Január 8-án Pune-ban, január 10-én New Delhiben sajtóértekezlet keretén belül jelenti be elhatározását.
Merész tett.
Az alábbiakban lehozom India kormányfőjéhez intézett nyílt levelét:
Center for Holistic Human Development and Research
12 Maithilee, 34 /5 Erandwana, Pune 411004 – India. Ph : + 91 20 2543 6648.
VMRaste@hotmail.com
Sky is not the limit !
Dear and Respected Dr. Manmohan Singhji,
Sub : ” Samvedana Anashan ” – An indefinite fast from 15th January 2008.
A day has come in my life, to express our solidarity with the avoidable widespread sufferings of kids – out of schools, sick – not getting proper health care, the hungry and the malnourished. It is our considered opinion that hunger, disease and ignorance are only the symptoms and the real problem is, lack of sufficient integrity, creativity and competence, caring and sharing. I have decided to go on an indefinite fast ” Samvedana Anashan ” from 15th January, 2008. You are the sensitive leader, with highest integrity and competence. We
are sure, you will appreciate our small offering to promote integrity.
The government under your able leadership and that of Soniaji, has done a lot to reduce sufferings, but one vital aspect is not yet on the agenda of the top leadership or society. We have been working on the issues of governance, more specifically the corporate governance. What we find today is very disturbing. As you rightly pointed out recently, the crony capitalism is widespread. The most disturbing aspect is, the people who constantly show their lack of integrity, are being promoted as role models in the society. They do not even hesitate to commit crimes – criminalization of business. We consider these behaviors as serious attacks on the very system of market economy, the very system of Joint Stock companies. Our society needs plenty of risk capital. And we need to promote integrity of markets, integrity of market participants, to attract the risk capital. We need to swiftly and sternly deal with any threat to integrity.
I would like to quote Mr. Alan Greenspan : ” An area in which more than less government involvement is needed, in my judgment, is the rooting out of fraud. It is the bane of any market system. Fraud is a destroyer of the market process itself because market participants need to rely on the veracity of other market participants “.
The corporates are playing an increasingly important role in our society. One can imagine, in the coming years Railways, Posts, LIC etc. getting corporatized and listed on the stock exchanges. This can make them accountable to the millions of citizen stakeholders. But in the short term, as the greed gets the better of us, we have a strong feeling, of another scam being just around the corner. The grand plan seems to be, to palm off highly inflated assets to the naive entities. We are concerned with the crowding out of PSUs, as indicated by their enormous cash piles and more so, if this cash is invested in the markets. In these days of Ponzi Capitalism, with the current working of regulations/regulators and the judiciary, allowing/encouraging PSU cash piles/provident funds/pension funds, to invest in the financial markets is fraught with grave dangers.
We would like to bring to your kind notice, some of the shocking cases of corporates, we discovered during the last 4 years. Very clearly, each case is a criminal conspiracy to strip the shareholders off their valuable properties, criminal breach of trust, insider trading and so on. Most of the publicly claimed wealth they have, does not belong to these persons.
1. Larsen & Toubro Ltd. case.
2. Mr. Kumar M Birla case.
3. Mr. Anil Ambani case.
We did approach the media. We did approach the elected representatives. We did approach the government authorities. We did approach the Judiciary and now finally, we are approaching you. We sincerely feel these cases deserve immediate attention of the top leadership, for the sake of truth and justice and to stop their recurrence.
We are also sending a note as to why we consider the markets, as if running on “Ram Bharose,” and our humble submission to improve the situation. These cases, besides being taken up as a precedent to be followed by all others, have also resulted into loss of revenue in taxes and other government dues.
We thank you.
With respectful love.
Sincerely,
Mr V M Raste
Convener, CHHDR.
Dated the 15th December, 2007.
Encl :
1. V M Raste – A Contemplative Activist D7.
2. Larsen & Toubro Ltd case.
3. Mr. Kumar M Birla case.
4. Mr. Anil Ambani case.
Add comment January 7, 2008
Csapdában
Azt gondolod, nekem nem fáj, mikor sírva kapom anyádat – buggyan ki a kissé dülöngélő fogatlan öregemberből a fájdalom. Meglep. Soha egyetlen jelét sem adta annak, hogy neki is fájna, ha a másik pityereg. Igaz, emlékeimben, ha épp püföli, és vinnyog, rögtön befogja a száját, egy újabb ütéssel. Talán ezért zsákolta gyors, megállás nélkül zúduló dumékkal, hogy ne hallja, hogyan nyüszít.
Kérdésére nem tudtok mit válaszolni. Csak nézem őket bambán, a még mindig reszkető anyámat, s a furcsa kupa málélisztnyire aszott meg-megingó, számomra annyira idegen férfit. Tekintete eddig ismeretlen melegséggel csüng anyámon. Nősténye, kölykei anyjáért érzett megtört hím aggodalom. Lesütöm a szemem. Szégyellem magam.
Állunk megszeppenve a konyha és a szoba közötti ajtó nemrég kitört ablaka alatt háromszögben. Félszegen cserélgetjük lábainkat, mint csínytevés közben tetten kapott kisiskolások. Hallgatunk. Apám kínosan ügyel, ne dőljön fel. Nem hiszem többet ivott, mint két pohár. Ennyi is elég neki: jócskán pityókos. Anyám a kemencét támassza, miközben, mint egy utolsókat rugó, jégeső verte ázott csirke az eget nézi. Én hol az egyiket, hol a másikat bámulom megilletődve.
Két öregember, csapdában.
A nemrég kitört ablakban kartonpapír. Szigetelőszalaggal körbe ragasztva. Mögüle ki-kihallatszik, ahogy a fiuk ott bent mond, mond, megállás nélkül: kurva, részeges disznó, csak idegesítitek az embert, hülyék…
Mostanában gyakran kapom sírva – motyogja apám. Szavai egyenként, darabosan koppannak a parkettán.
Add comment June 26, 2007
1 perces
Vénülök.
Egyre gyakrabban gondolok a halálra. Félőn, mint fűszálról épp legördülő harmatcsepp, mely tudja mi vár rá: a föld.
Add comment June 18, 2007
Vetkőzök
Mint érett gyümölcs húsa a magról, oly könnyedséggel hullik testemről le a ruha. Egy pillanat és pőre. Lágyan gömbölyödő tejfehér habcsók, harapnivaló szarvacskákkal. Feszes, de omlós. Fehérsége, mint a lábosból kifutó tej szétfolyik a reggeli homályban.
JAVíTÁS:
Vetkőzök.Mint magvaváló érett gyümölcs húsa a magról, oly könnyedséggel hullik testemről le a ruha. Blúz. Egy pár lágyan gömbölyödő tejfehér habcsók, rózsaszín szarvacskákkal. Bugyi. Két mozdulat, és pőre. Végignézem. Hajlataiban zizzenő idő. Kint virrad. Fehérségem, mint a lábosból kifutó tej szétfolyik a reggeli homályban. Markotokban most már mi marad?
Add comment May 31, 2007
Éhség
Akárhányszor kérdezte anyám, mit főzzek ma, annyiszor vágta rá apám: én, van mit egyek. Szalonna van a padláson. Hagyma van a pincében. Nem halunk éhen – többes számban. Sosem értettem, miért kérdi tőle, mit főzzön, ha évek óta tudja a választ. Lehet megszokásból, vagy úgy gondolta, a monológok kettesben érdekesebbek. Talán számára ez, beszélgetés volt. Mindenesetre beszélgetésebb, mint a megint ittál, és az ingadozó, vastag nyelvű tagadás, vagy a ne félj, nem ittam ki apádat a vagyonából, és az utána következő felemelt kéz. A tábla szalonnán, s a fej hagymán túl akárhányszor készített anyám egy nagy lábos bármit, annyiszor ébredt fel másnap, hogy alig van valamicske a lábos alján. Tegyek még? Tegyél. Még? Még egy kicsit – nyújtja a tányért apám, ha már a másodikat is zománcig kimártotta. Ilyenkor csirketokányból másnapra bő, disznózsírban dinsztelt hagyma illat, ha maradt a lábas oldalán, bár azt is felszippantja a kamrába fedőt emelgetni besomfordáló.
Add comment May 28, 2007
Etetés
Eszünk, az öcsém meg én. A családban mindig is én voltam az étvágycsináló malac. Ha kettőt faltam, akkor rögtön másnak is enni támadt kedve. Olyan jóízűen eszel, hogy muszáj én is egyek, mondják sokan, ha majszolni látnak. Szeretek enni. Nem kimondottan ínyencségeket, hanem épp azt, ami van. Előttem inkább húsok: főtt füstölt kolbász, töltött fasírt, sajt. Hetekkel ezelőtt, egy vasárnap délelőtt, még mielőtt biztosra tudtam volna, jövök, megkívántam anyám évekkel ezelőtt, vasárnap délben tizenkettőkor tálalt töltött fasírtját. Véletlenül megpillantottam a televízióban: boldog vasárnapi mosoly, apa, anya, gyerekek, azt hiszem kettő, fehér abrosz, az asztal közepén töltött fasírtos tepsi. Egy régi íz, s egy sosem volt kép: megkívántam. Most itt van előttem, kissé túl porlós, kissé túl száraz. Anyám ki-bejárkál: kamara, konyha. Sürög-forog, hol ezt, hol azt tesz az asztalra. Közben kenyeret pirít. Az egyre csak sokasodó tálkáktól már hely sincs az asztalon. A könyökömet hol ilyen, hol olyan tálkába ütöm bele. Szinte a blúzom ujjával mártok. Az öcsém hang nélkül rág. Csak az állkapcsa mozog, miközben nézi, ahogy eszem. Apám már evett. Anyám majd, miután mi jóllakunk. Addig is szemével csipeget. A nagy fehér műanyag tálban cukrozott fejes saláta, s egy-két zöld fokhagymaszál. Régecske elkészíthette, a salátalapik bárgyún úszkálnak a sárgás barna lében. Hallom, ahogy apám kint az udvaron a disznók vedrével csörömpöl. Etet. Be-be szokott jönni, míg eszünk, bár nem szeretjük, ha bejön. Disznószagú. Anyám kikergeti, még mielőtt mi elveszítenék az étvágyunkat: nem szeretik a gyermekek, ha a szájukba nézel.
Nem emlékszem, mikor ettünk együtt utoljára. Szinte, amióta tudom magam, szerre eszünk. Vasárnap, vagy más ünnepnap: mi, gyermekek először. Aztán anyám becsipegeti a maradékot, főképp az öcsémét: a kibelezett kenyérhéjakat, a hús darabokról gondosan leszedett kövérséget. Majd jön apám, felhörpöl két tányér levest, és eltakarít mindent, ami még maradt.
3 comments May 21, 2007
Télen, bugyogó nélkül
Míg én a táskát viszem, öcsém a kezét fogja. Hosszan ki-kilép, mire az anyám gyorsan ráapróz. Tartja az iramot. Válla szinte súrolja a vállát. Én mellettük vonszolom a táskát, míg anyám minduntalan ki akarja kapni kezemből a sok szorítástól mostanra síkossá melegedett táskafület. Nem annyira a csomag súlya tör, mint anyám gyors, hadaró semmitmondó beszéde: az utcánkban a szomszédok majdnem mind felújították a házaikat, hőszigeteltek, új, rikító színek tömkelege az egész utca. Csak nálunk maradt minden a régi kerékvágásban. Csak mi vagyunk szürkék. Igen, de azok mind örököltek, míg neki senki sem adott soha semmit. Őt soha senki nem segítette. Ő soha senkire sem számíthat. Apámmal soha semmire sem fogjuk vinni.
Nézem, ahogy artikulál. A panaszáradat mögül kivillannak a fogai. A szája széle meg –meg rándul. Nézem: piros az arca, piros a szája és mégis színtelen, mintha viaszból volna. Viaszos, síkos arcán végigcsorog az indulat. Könnyek, vagy csak egyszerűen megizzadt? Meleg van. Valahonnan az évek távlatából egy megakadt lemezt hallgatok. Várom, hogy elmondja ezredszerre legplasztikusabb, és általam sosem értett hasonlatát: apáddal élni olyan, mint télen bugyogó nélkül végigsétálni a főutcán. Valamiért most az egyszer nem mondja. Hallgat.
Nincs több panasz? Kérdőn nézek rá. Gondterhelt arcán egy szökevény könnycsepp.
Letörölném, de foglalt a kezem, és közöttünk menetel az öcsém.
Add comment May 15, 2007
A találkozás
Fél év után alighogy letettem a lábam a peronra, máris azon volt, hogy levegye a terhet a vállamról. Nem emlékszem megcsókoltam-e, nem emlékszem megcsókolt-e. A vállamról lecsúszó utazótáska, s a táska után kapó keze maradt meg bennem. Két kézzel kapott utána. Keze véletlenül megérintette a kezem. Színültig megtöltött szatyrok cipeléséhez szokott érdes, repedezett tenyér. Foltos, ráncos, kissé suta kéz. Jobb kézfején kidudorodó inak.
Nem értettem miért akar mindenképpen cipekedni. Amióta beteg nyugdíjas, és egész nap otthon a fiáért, s az uráért robotol, mint betört igás ló kívánja a terhet. Adjad, viszem én – ismételgette, míg a táska füléről próbálta lehántani a kezemet. Hagyjad, inkább én – ismételgettem görcsösebben markolva a műanyagot.
Az öcsém elnézett felettünk. Nem érdekelte sem a táska, sem az anyja. Kivárta, míg eldöntöttük a poggyász nálam marad, akkor megölelt.
Add comment May 15, 2007
Otthon
Hétkor tudta: az anyja már legalább egy negyed órája utcai ruhában ül az íróasztal melletti széken, lábával a szőnyeget dörzsölgeti, míg szinte folyamatosan nézi a televízió tetejére elhelyezett órát, és őrá gondol. Anya, melyik anyának nem fáj, hogy tőle távol él a gyermeke? A tíz perccel előbbre vitt óra szerint, pont hétkor még egyszer megfésülködik, ha lehet hajfelborzolási kísérletét fésülködésnek nevezni, és egy utolsót pirosít az amúgy is piros száján. Nyolckor érkezik a vonat, de ők legalább egy fél órával hamarabb már ott fognak toporogni a peronon. Míg várják, legalább kétszer megnézik az érkező vonatok listáját, és az érkezési időpontokat. Számolják a perceket, és izgulnak. Szinte hallja, amint az anyja a testvérének mondogatja: csak ne késne a vonat. Kétpercenként rápillant az órára, és újra megismétli csak úgy magának, meg a kocsárdi mezőben zakatoló vonatnak: csak ne késne, csak ne késne. Úgy izgul, olyan piros, mintha Kocsárdtól Gyéresig ő húzná a mozdonyt.
Szinte egy fél éve nem volt otthon. Ha nagyon akarta volna, mehetett volna, de valamiért egyre csak húzta, halasztotta a látogatást. A legutóbbi alkalommal múlt nyáron még úgy búcsúzott, hogy ősszel megint jön. Pedig már akkor tudta nem jön egyhamar. Sem karácsonyra, sem újévre, sem húsvétra nem jött. Aztán ígérni sem ígérgette többet. Ha telefonon beszéltek: hallgattak. Valahol a lelke mélyén fájt a gondolat, hogy mindenhol, mindenkivel egyedül van. És velük, közöttük mintha még magányosabb volna. Alig márciusban kezdte úgy érezni, hogy hamarosan vonatra ül. De az a hamarosan csak nem akart eljönni. Visszatartották az emlékek, s az anyjából harapófogóval kiszedett ez-az: apád továbbra is iszik, most mintha már egy pohár pálinkától is berúgna, Totó mást sem csinál, csak harácsol, hm, hm a testvéred “beteg”. Május elsején, amikor lett volna alkalma, s ideje jönni-menni, addig csűrte-csavarta, amíg inkább maradt, mint ment. S mégis négy év kolozsvári bentlakás, négy év bukaresti kint- és bentlakás, és sok más szállás után otthonként még mindig arra a szomorú házra tekint, ahol a testvére meg a szülei laknak. Oda, ahol a szülei laknak, mindig hazajöhet, talán. Az az idegen, szürke ház, amelyben öt év alatt ötször, ha megszállt volna az egyetlen biztos pont az életében? A régi, szülei házat már több mint öt éve eladták. Az apja nyugdíjából, s az anyja beteg nyugdíjából az utóbbi években nem tudták kifűteni a hambárt, ahogy az anyja szokta nevezni a kulák apósa, s a férje pénzén épített négy szobás, tízen évekig vakolatlan emeletes házat. Akkor is több mint a fele nyugdíjuk fűtésre ment, mikor már a kicsi szobában hárman kucorogtak.
Nyolckor, amikor a lassuló vonat ablakából megpillantotta a lomhán, otthonosan, hömpölygő Aranyost, a városszéli vak tömbházakat, majd a sárréti alvó udvarokat, s az udvarok mélyén ásító szürkés házakat tudta: itthon van. A peronon néhány mozgó pont, a fékező vonat felé szállingóznak, mintha a kerekek alá akarnának sodródni, köztük egy kövérebb sárga pont, a sárga pont mellé tapadva egy barna vonal. Közelednek. Csillog a szemük. Int. Intnek. Megérkezett.
Add comment May 11, 2007
| Previous Posts |